2010. június 10., csütörtök

ínség

4 hetes monszun után, most kánikula.. a májust kukába dobtam a júniust kiizzadom de Kalocsa jóbarát, inség közepette is adja a kényszerszabadtávot :) 4. csörlés közben kiakadt tüske, majd gondolkodás nélkül hátszélbefordulás és irány az "ismeretlen" :} esküszöm olyan volt mintha távot repülnék.. (13km)


..nade csak adja már ez a nyár én várok türelemmel!

2010. május 4., kedd

2010. április 27., kedd

Reload

Távrepülés. Érdeklődve figyelem a körülöttem lévőket, kinek mit jelent. Alapvetően arra jutottam, hogy 2 csoportban oszlanak meg a pilóták.
Az első csoportba azokat sorolnám -ahova én is tartozom jelenleg-, akik már kacsintgatnak a távrepülés felé, voltak már eredményeik de pusztán a repülés szeretéért, élvezetéért repülnek. Akiknek egyszerűen az is örömet okoz, ha sikerül kitekerni, idegen tájak fölött suhanni, együtt repülni másokkal még akkor is, ha km-erben a távolság jelentéktelen. Minden egyes alkalom mélyen beleég az emlékezetükbe, bármikor felidézve azt, beleborzongva..
A második csoportba ahogy látom azok tartoznak, akik ezen már túlléptek. Rutinszerűen tolják a távokat egymás után. A starthelyen nézegetik a térképet, lehetőségeket, km-eket, nyomkodják a GPSt vadul, ösztönből tudják mikor kell indulni a minnél nagyobb repülés érdekében. Tudják egymásról, ki miben jobb és mennyivel, a tudást pontokban mérik az MKKban és már minden csak erről szól. (remélem tévedek:)
Természetesen, hogy ez megállja a helyét, szolni kell a kivételekről is akik a megállapítást erősítik.
Engem is elkapott egy kicsit a gépszíj. Beneveztem a Ligára pusztán kiváncsiságból, tanulási szándékkal. Érdekeltek a feladatok, a fent említett 2. csoport által kialakult hangulat, szakértés, taktikák. Az első kört nagyon izgalmasnak éltem meg de nem a verseny miatt. Az volt ez első távom idén, élményszámba ment nagyokkal repülni, a Hortobágyot látni felülről.. A verseny csupán másodlagos volt, hogy ezért pontokat is adnak, hátjó :)

Most hétvégén került megrendezésre a második forduló. A két napból csak a szombatot lehetett használni, azt is csak elég bizonytalanul. Alapvetően K-Dki szelet jósoltak, ígyhát folyamatosan ment a felszállítás a DKi starthelyre. Utolsók közt érkeztünk, nagy nyüzsi volt de még feladatkiirás nem történt. Tanulva a korábbi fordulóból, első teendőm a cuccom összerakása volt, így nyugodtan tudtam figyelni az eseményeket. Sokáig ment a törpengés de végülis megszületett a feladatkiírás, egy tört vonalú oldalhátszeles táv lett 4 fordulóponttal, összesen 50km. A szélirány viszont viccelődni kezdett..Páran start után kidöcögtek a leszállóba, alig voltak befújások. Jó pozicióban álltam a legelső sorban, gondoltam ha menni kell akkor rajtam nem fog múlni, hogy én is ott legyek :) Pár start után egyre bizonytalanabb lettem. Addigiak mind leszállót dobtak ráadásul csukások kíséretében. Dro szólt, hogy épp hallotta, WG átment a DNYi starthelyre, talán ez nem véletlen.. kis várakozás után meggyőzött a bölcs lépése, elindultunk a másik helyre.. ahogy lecsatoltam, kiáltam az első sorból, páran elstartoltak és mintha még emelkedtek is volna.. na erre, egyre feszültebben megtorpantunk és úgy döntöttem mégis maradjuk itt. Ahogy újra bekötöttem (itt már elég melegem volt) és beálltam a sor végére, a 10 ernyőből talán ketten tekertek ki, a többi leszálló.. viszont láttuk, ahogy a DNYi előtt emelkednek ki az ernyők.. Na erre már elég stresszes hangulatban újra az átvergődés mellett döntöttem.. lecsatol, Dro (akinek utólagosan is nagyon hálás vagyok) felvállalta a hordár szerepét :). Szomjasan, csurom vizesen átértünk, kideült, hogy a szél NYi, tehát pont a DNY és ÉNY közé fúj, gyorsan megint bekötöttem, bekapcsoltam a műszert és az első adandó izmos befújásra elstartoltam. Adta :) Olyannira adta, hogy pár perc alatt ezer méteren voltam a DKi starthely fölött.. láttam ahogy még mindig várják a befújást, ugyanabban a pozícióban.. innen nézve jó döntésnek tűnt a sok stresszel járó ideoda mászkálás..:)
Többet már nem néztem vissza, inkább előre-körbe, hogy talán vannak elvtársak is a környéken de sajnos csak páran bóklásztak tisztes távolban. Előttem egy szép felhő hízott, alatta is láttam ernyőket, ígyhát iránybavettem. Mire beértem alá, addigra a szemetet kicsit összefújta a szél :) csatlakozott hozzám két másik ernyő is, közben pedig figyeltem a GPSt, szépen csökkent a távolság az első fordulópontig.

Nem volt könnyű otthagyni a kedves felhőnket, előttem elég nagy erdősáv terült el, bizakodtam, hogy valahogy beérek a következő felhő alá, ahol már alapon láttam szintén pár ernyőt..viszont merültem, egyre jobban és intenzívebben. A szél sodort be kissé az erdő fölé, ahol semmi esetleges vészleszállót nem láttam, úgyhogy olyan 400 méteren az egyetlen fásbokros terültet kinéztem magamnak ami egyáltalán nem tetszett de valahogy éreztem, hogy lesz ott valami.. és igen. Nagyon rázósan, küszködősen sikerült megfogni az emelést.
A korábbi párosból egyikük, hasonlóan küzdve mint én, csatlakozott hozzám és együtt kitekertünk a megmentő felhőig.

Itt már a nagy erdő fölött 1600on nem tűnt veszélyesnek, hogy nincs leszálló, kinyílt a világ újra. :) Visszakoncetráltam a GPSre, kb. 3 kmert mutatott a pontig.. kicsit oldalszelezve haladva még a felhő alatt siklottam..és végre elértem a fordulót. 400m-nél váltott a kis drága énmeg mosolyogtam a maszk alatt, életem első fordulópontját tejesítettem :) Közben valahonnan előkerült még egy ernyő, így ismét 3asban repültünk tovább. Valamiért úgy alakult, hogy ők ketten beálltak mögém és libasorban haladtunk a nagy kékség felé. Gondoltam ez így nem lesz jó, ezért gyorsan tekertem kettőt, hogy legalább melléjük kerüljek, talán nagyobb esélyünk lesz továbbmenni. Ezzel viszont hátrébb kerültem náluk aztán szépen mindketten elkezdtek lerohadni. No ez megint nem lesz így jó, kicsit letérve a kijelölt útról, a Bükk lábánál probáltam keresgélni, nem hiába :) Nehézkesen de megfogtam, nem túl határozottan, arra mégis elég volt, hogy tovább haladjak vele a következő erdősáv széléig, Kisgyőrig. Közben beértem a második pontot is nagy örömömre viszont itt aztán elveszett minden. Oldalról újabb éppen elvérzőben lévő ernyők jöttek, szomorú sorsom ott lebegett a szemem előtt, ebből a magasságból nem vállalhattam az erdőt. Megmakacsoltam magam és elhatároztam, hogy amíg bírom tekerem a 0-t is. Úgy 40 perc után, mialatt néha besodródtam az erdő fölé, rápróbáltam minden irányra, jártam keltem, fogyott a lelkesedés, a nyakam is beállt, feladni készültem. Gondoltam, ha már ekkora közönség van lent, húzok egy SATot és legalább nem egyedül kell fuvart keresni vissza, amikor becsippant a varió.. nemsokra rá egész körön tekertem és ez felvitt kb. ezer méterre, meglepett :) Így már bevállaltam az erdőt.. A távolban feltűnt Miskolc.
Csipogás mentesen, csendben haladtam a 3. fordulópont felé, élveztem a siklást, a tájat, a meleget. Kinéztem magamnak mégegy reményteljes helyet emelkedési célzattal, de sajnos nem adta.. A miskloci cementgyártól délre találtam egy alkalmas leszállót és 1,1kmerre a 3. pont előtt véget ért a nap számomra de nem akármilyen vigyorral az arcomon :) 2 és fél óra alatt küszködtem össze a 34 km-ert és óriási örömmel töltött el, hogy első fordulópontos versenyemen sikerült idáig eljutni, hogy nem adtam fel. Ráadásként Dro közben el is indult értem, szóval minden tökéletesen alakult :)

Kicsit visszacsatolva az elejéhez, ahogy hazaértem jöttek az infók innen onnan, hogy nagyon jól szerepelek összesítettben is a pontok alapján. Azt szeretném, hogy az eredmények, pontok ellenére a repülés megélése, minden egyes levegőben töltött perc ugyanolyan sokat adjon mint eddig.. hogyha becsukom a szemem és visszaemlékezem akkor ne a helyezést, km-eket lássam magam előtt hanem átélhessem újra az egészet, ahogy ha most becsukom átélem.. Vigyázni kell ezzel a gépszíjjal.. nincs szükségem az elvárások, teljesítmények terhére, ez a sport sokkal szebb és több ennél!

2010. április 7., szerda

pöcök



Megrendelve Pöcök, Vulva utódja :)
Skywalk-Cayenne3 XS

2010. április 5., hétfő

2010. április 4., vasárnap

DunaTisza

Hosszú huzavona után, tegnap végülis lejutottunk Szársomlyóra. Teljesen megértem miért féltik annyira azt a hegyet.. gyönyörűséges.
Érkezésünkkor már sokan hemperegtek a hegytetőn.. helyi nagykártyák, pesti nagykártyák szépen megférve egymás mellett :) A szél sajnos nem volt épp ideális, kicsit jobbos de ahhoz képest, hogy semmi szelet nem jeleztek előre, voltak jó befújások. A megfelelő pillanatot megtalálva, a helyiek lassan startra álltak, izgultunk is értük, annyira nem győzőtt meg amit láttunk. Persze alaptalanul aggódtunk, szép lassan elindult az első pár ernyő hátra. Én eltököltem a startot mert vártam, hogy az előttem álló ernyő elstartol és az pont ideális hely lesz nekem is de hát nem ment. Adrival, Rebekával átmentünk hát a csaj sarokba de mire behelyezkedtünk, kiborult az összes festék, a befújások is ritkultak. Le is mondtam a napról, teljes nyugalommal figyeltem a szelet a felhőket amik kb. percenként születtek majd estek szét. Aztán BB elstartolt és amint láttam, hogy emelkedik, gondolkodás nélkül rástartoltam. Úgy 2 perccel később, ahogy lenéztem, már teljesen üres volt a starthely, ott girhelt mindenki nivóban az oldalas szélben. Itt még jobb pozícióban voltam de egy másik ernyővel valahogy egymást zavarva vesztettük el az emelést, ő visszasiklott a hegy elé én meg mondjuk úgy visszabotorkáltam a rotorba. Na ott kaptam mindent az arcomba.. inkább csak azért zavart ez, mert túl sokan lettünk mindenki esett kelt, nehogy ebből legyen baj. Nivó alá besüllyedve már a megritkult akváriumban, én is a leszállás mellett döntöttem.. Kinéztem a leszállót a többiek mellett és hát nem megszólalt a varió? Miért ne.. elkezdtem tekerni, a stabil 0.2-0.3 at :) csak tekertem és tekertem.. sok haszna nem volt de méterről méterre sodródtam el a hegy előtt. Lassan egész beerősödött már néha a 0.4 is befigyelt, monoton, unott hangon csipogott a varió. Fölöttem BB, Rebeka is küzdöttek és valahol mellettem Ancsa. 3/4ed óra keserves küzdés után, úgy 4kmerre voltam a hegytől, néha már elértem az 1000 métert is de fölé nem sikerült tekerni. (de legalább nem fáztam:) Koncepció nélkül én azért kitartóan girheltem a néha semmit, 500 és ezer között ingázva. Így négyen totyogtunk előre, BB és Rebeka voltak a húzóemberek mi meg Ancsával szagoltuk alulról az Ibolyát :) Jó volt végre csaj elvtársakkal együtt repülni :) Aztán Ancsa más utat választott, nem sokkal később le is szállt, én pedig próbáltam tartani a lépést, továbbra is elég alacsonyan.. figyelni kellett a talajra is, felhőkre is és nagy nehezen megfogtunk egy határozottabb emelést, ami felvitt egészen 1600ig, felhőalapig.

Végre felértem a társak szintjére, jó nagyokat szippantottam a friss levegőből :) és mentem is tovább, fényképeztem csak azt vettem későn észre, hogy elöttem minden kikékült. Gyorsan oldalszélbe fordulva próbáltam beérni valami foszlány alá, kísérőim pedig mögöttem kitartóan girheltek tovább. Innen kb. 4 perc alatt földet ért a lábam :) Elsiettem a továbbmenetelt de végülis nem bántam így sem. Tanulságos, girhelős jó repülés volt, gyakoroltam a türelmem fenntartását..
Leszállás után, odajött hozzám egy roma pár egy csacsis szekérrel, egyszerűen nem kérdeztek semmit csak néztek rám..próbáltam megtudakolni, hogy melyik a legrövidebb út a főutig de csak nem szólaltak meg.. nagy nehezen megkérdezték, hogy hát én meg hogy kerültem ide.. kicsit elbeszéltünk egymás mellett, mintha nem is egy nyelvet beszélnénk de sikerült kicsikarni a választ :) Durvának éreztem volna megkérdezni, hogy lefotózhatom-e őket :) Inkább elköszöntem, hamarosan jöttek is értem a többiek, ettünk, ittunk, jókat beszélgettünk, Jó kis nap volt nah!
Nagyon panaszra okom nincs, múlt héten a Tiszát most pedig a Dunát csodálhattam felülről :) Szársomlyó - Mohács, Szőlőhegy: 30km
repülés részletei: www.xcontest.org/hungary/repulesek/reszletei:icukat/3.4.2010/11:25

2010. március 29., hétfő

Kinyílt az ablak

Vasárnap, reményteljesen bár kétségek közt indultunk el Egerbe. Nagyjábol 50% esélyt adtam a napnak, viszont mivel beneveztem a Liga versenyre, nem volt kérdés megyünk-e. Mikor megérkeztünk már gyűlt a nép, nagyobbnál nagyobb kártyák csatlakoztak, kezdetét vette a versenyre való regisztrálás, szakértés. Ez a közeg mindig fokozott izgalmat vált ki belőlem, mégha nem is ismerem sokukat.. a tavalyi év során figyelemmel kísértem repüléseiket, hallgattam őket starthelyeken, ők azok akiktől mindig tanulok valamit. A versenyláz nem ismeretlen számomra, csak annyira sok ismeretlen összetevő van még, hogy valamiért teljesen szétszórt lettem, dekoncentrált. Még a GPSemet sem tudom beállítani, most hogy lesz.
A leszállóból nézve még erősnek tűnt a szél de a felhőkép alapján már tudták sokan, hogy adni fogja. Emiatt egyre feszültebb lettem, majd regisztráltam a többiekkel együtt, kaptam ajándékcsomagot is (várom a pólót:) de már csak a repülésen járt az agyam.. a starton, az időzítésen, nehogy a leszállóban kössek ki, hogy vajon tudom e használni a műszert, mi lesz a feladat..
Ahogy felértünk mindenki lázasan készülődni kezdett, én meg olyan elveszettnek éreztem magam közöttük, hát gondoltam csinálom azt amit ők. Ha bekötnek én is bekötök, 12:40kor már nyílt az ablak, nagyjából addigra lettem kész, az első fecskék már röppentek is kifele, aztán felfele.. na ha ők, akkor én is :) Olyan izgatott voltam, hogy szinte remegett a gyomrom, az utolsó pillanatban jutott eszembe, hogy a tracklog rögzítést nem kapcsoltam be. Joe nagyon rendes, segített beállítani a feladatot, ami egy 109kmes hátszeles táv volt, de csak nagyjából tudtam, hogy mi merre. Kb úgy éreztem magam mint az első magasstartomnál.. az meg, hogy láttuk, hogy senki nem rohad le, sőt mindenki egyből kilő az égbe egyáltalán nem nyugtatott meg :) Elébe mentem a félelmeimnek, kissé remegő kézzel beálltam startra, vártam a befújást.. Láttam Dénest, ahogy kezd kiemelkedni hát gyorsan rámentem én is. Hirtelen azon kaptam magam, hogy esek kelek de átlag 3.5m/sal emelkedem, a starthely pillanatok alatt kis szösznek látszott a lábaim alatt.. észre sem vettem de már 1000m fölött voltunk két másik ernyővel, így nem volt nehéz meghozni a döntést, irány hátszélbe.. Valamit mondott Joe, hogy ha 108km lesz a GPSen a 109 helyett, akkor már startpozícióban vagyok, szóval figyeltem mikor vált. Gyorsan váltott, és szép lassan elindult a visszaszámlálás. Itt már tudtam a dolgom, hirtelen minden annyira természetesnek tűnt.. Gyönyörű felhőút alakult ki előttünk. Előttem a távolban rengetek apró pöttyöt láttam mindenfelé. Mi Dénessel, szépen összhangban haladtunk, én próbáltam az árnyék határra helyezkedni ami be is jött, itt már 1800ról csodáltam a tájat. Nagyjából a 15. kmernél elvesztettem Dénest. Ő nem a feladatot repülte de nem féltettem, gondoltam biztos tudja mit csinál én viszont koncentráltam a kis vonalra a műszeren. Az előttem lévők egyre közelebbinek tűntek, tekergettek, jöttek mentek, aztán valahogy utolértem egy teljes bolyt. Körülöttem csak pondrósok repültek, jobbnál jobb versenyernyőkkel..igyekeztem az eddig bevállt taktikát követni, mentem alájuk, melléjük, utánnuk, tekertem amikor tekertek, siklottam amikor siklottak. Felhőalapon nagyjából csak haladni kellett, közben szépen csökkent a GPsen a hátralévő távolság, már 90 alatt jártam. Felemelő érzés volt, ezekkel a profi pilótákkal együtt tolni.. főleg, hogy egyik másikról tudtam is, hogy kicsoda de azért volt némi kisebbségi komplexusom.:) Párszor eléjük is mentem, ha esetleg beindulnak nehogy ott maradjak egyedül, bár ahogy néha visszanéztem oda, ahonnan elindultunk, láttam, hogy ennek az esélye azért csekély :) Közben újabb félelmek kerültek felszínre. Kezdeti parákon túl előjöttek a sötét felhőktől való parák.. Talán alaptalan is ez a félelem, hiszen minden süllyesztő manőver a kezemben van, nem gond ha spirálozni kell, vagy gyorsítot nyomni, mégis egyre sötétebbek lettek a felhők, egyre szélesebbek és egyre hidegebb volt.. Próbáltam tartani magam, hogy most ne adjam fel, ne meneküljek el, ha a többiek beletekernek akkor énis.. ez óriási önbizalmat adott.. tudom, ha egyedül lettem volna ott, rég kimentem volna talán le is szállok idő előtt.. a kezeimet nem is éreztem szinte annyira fáztak, combom közé betéve próbáltam kis meleggel életet lehellni beléjük, nem bántam annyira, mikor lejjebb süllyedtem és csak 1400 körül utaztam. Szépen beértük az első bolyt is. Megszámolni sem bírtam a pondrókat :) Már 60km alatt mutatott a műszer, ment a fejszámolás, nagyjából a táv felénél vagyok, egész jó :) Lassan elértem a Tisza tavat, körülötte ameddig a szem ellát, belvíz. .A félelmeim és a gyönyörű látvány okozta boldogság váltakoztak bennem. Mögöttem egyre sötétedtek a felhők és a többiek ott tekergettek alatta, másfél óra után úgy voltam vele, ha ennyire adja, akkor inkább tovább megyek makacsul, fáztam is, fáradtam is. Persze ha jobban bírom, az okos döntés a maradás lett volna.. Itt már feszegettem a határaimat, kitartásomat. Egyre inkább nehezemre esett vissza-visszafordulni egy egy emelésbe. A többiek nyertek többszáz méter magasságot hozzámképest és siklottak tovább. Éreztem, hogy nem tudom valamiért tartani a kis vonalat, aztán persze rájöttem, hogy megváltozott a szélirány, oldalazni kellett igen élénk szélben. Egyre lejjebb kerültem, itt láttam az első ernyőt elvérezni és az én kedves kísérőim itt búcsút intettek.. kijöttek az ernyők közti különbségek, magamra maradtam. Próbáltam pozícionálni a nagyobb belvízes területek közé, elfogadtam, ha leszállok nagy séta vár. Kb 400 méteren érkezett a csoda, egy nagy ragadozó madár személyében. Mintha csalogatott volna, erre gyere itt emel. Szépen komótosan körzött előttem és nem riadt el amikor közelebb értem hozzá. Jó pár percig együtt tekertünk a mesterrel, szinte láttam a tekintetét, elképesztően jó érzés volt. Olyan 800merig segített, majd ő is ott hagyott és az élénk oldalas szélben már csak kinlódtam, nem tudtam semmit megfogni, csak néha néha félkörön, innen a lassú haláltusa várt.. :) Jó kis leszállót találtam, mindenféle civilizáció mentes száraz helyet. Földre érkezés után, kicsit leültem, nézegettem a GPSt, számolgattam a kmereket de már a mosoly kiűlt az arcomra.. a kezeim kezdtek kiengedni és csak ültem és hallgattam a természetet. Pár őzike elszaladt előttem, mindenféle madarak énekeltek, olyan volt, mintha én is ennek az egységnek a része lennék. A Hortobágyi Nemzeti Parkban voltam, először :)
Majd ráérősen összecsomagoltam, elkezdtem sétálni a legközelebbi lakott település (3km )felé de gondolatban még mindig fent jártam. Kísérőimnek intettem egyet a távolba, ők pedig méltóságteljesen tovarepültek..
Azóta "majdnem" aludtam egyet de az élmény élénken itt van a fejemben.. Remélem sokáig itt is marad még, valahol talán ez a lényeg, ezért csinálom.. és bár repültem már nagyobbat, az eddigi legfelemelőbb repülés ez volt.. Eger- Kócsújfalu 55km